LED világítástechnika

A LED-ek olyan félvezető diódák, melyeknél a rákapcsolt feszültség hatására az elektronok fotonokat szabadítanak fel, azaz világítanak. Az 1960-es évek elején feltalált eszköz azóta jelentős változáson ment keresztül, és ma már versenyre kel az izzószálas vagy fénycsöves világításokkal, jelentősen kisebb fogyasztás mellett. Széleskörű felhasználásra adnak lehetőséget: a hagyományos beltéri és kültéri világításon kívül alakalmazhatók járművilágításnál, dekorációs célokra, épületek megvilágítására, rendezvények világítására is.

A LED-es fényforrások - a közhiedelemmel ellentétben - nem csak a kékes árnyalatú, úgynevezett hidegfehér színhőmérsékletű fény előállítására képesek, hanem a megszokott izzók fényére emlékeztető sárgásabb árnyalatú, melegfehér színhőmérsékletű, illetve különböző színű változatok is kaphatók, így mindenki kedve szerint választhat, hogy milyen fénnyel szeretné az adott területet, helyiséget megvilágítani.

A kereskedelemben kapható LED-izzók több LED összeépítésével készülnek. A LED-ek alacsony (általában 12 V) egyenfeszültségről működnek, ezért működtetésükhöz előtét áramkörre van szükség. Ezt általában a fényforrás foglalatában helyezik el, így kívülről úgy látszik, mintha egy hagyományos izzót tartanánk a kezünkben. A LED-es fénycső hosszúsága és a kivezetései szintén megegyeznek a korábbi világítótesttel. Szinte minden elterjedt foglalathoz készülnek már LED-es világítások, így cseréjük nem igényel szakértelmet.

A fénykibocsátó diódák nem csak csoportba rendezve, hanem sorban is elhelyezhetők. Ennek egyik lehetősége a LED szalag, mely számtalan területen alkalmazható: beltéri rejtett vagy háttérvilágításra, reklámcélú, figyelemfelkeltő világításra, nézőtereken a folyosók és székek közötti járatok megvilágítására, vendéglátóegységekben hangulatvilágításra, stb. A kültéri LED szalagok szabad térben is használhatók.


Bár a LED fényforrások beszerzési ára magasabb a hagyományos fényforrásokhoz viszonyítva, de ezt bőven ellensúlyozza az elérhető energia megtakarítás és a hosszú élettartam. Tehát ha a beruházás költségei mellett számba vesszük a karbantartási és energiaköltségeket is, láthatjuk, hogy hosszútávon a LED világítás messze felülmúlja a hagyományos izzókat és halogéneket, és erőteljesen fenyegeti a kompakt fénycsövek világát is.


A LED fényforrások előnyei

HATÉKONYSÁG, ENERGIATAKARÉKOSSÁG

Mivel hagyományos izzók egy fémszál izzásából érik el a fény kibocsájtását, a felvett teljesítmény 90 %-a kárba vész a felesleges hőtermelés miatt. A LED-ek - működési elvükből fakadóan - az energiájuk nagy részét fény előállítására használják, csekély a hőveszteségük. Így akár 80-90% energia-megtakarítás is mérhető.

ALACSONY HŐTERMELÉS

A legtöbb fényforrással ellentétben a LED nagyon kevés hőt termel, ezáltal a környezetet nem melegíti, nem tűzveszélyes. Ez a tulajdonsága ideálissá teszi az alkalmazását vitrinekben, múzeumokban, hűtőházakban.

HOSSZÚ ÉLETTARTAM

A LED-es fényforrások élettartama más fényforrásokhoz képest nagyon hosszú. Míg a hagyományos izzók megközelítőleg 1-2 ezer üzemórát bírnak, a halogén izzók 3-5 ezret, és kompakt fénycsövek 5-12 ezret, a LED-ek - típustól függően - 30-60 ezer óráig világítanak. Ez akár 20 évet is jelenthet.

FOKOZATOS ELHASZNÁLÓDÁS

A LED fénye élettartama vége felé halványodik, innen következtethetünk arra, hogy romlik az állapota, ellentétben a hagyományos égőkkel, melyek általában egyik pillanatról a másikra kiégnek.

ALACSONY KARBANTARTÁSI KÖLTSÉG

A LED hosszú élettartama miatt ritkán szorul cserére, így ideális megoldást jelent a nehezen hozzáférhető, veszélyes helyeken (épületek homlokzatain, medencékben, padlózatba építve).

KIS HELYIGÉNY

Egészen apró, akár 3 mm méretű LED fényforrások is elérhetők, így jól alkalmazható nyomtatott áramkörökön is. A LED-es égők, lámpafejek a meglévő rendszerekbe tökéletesen illeszkednek.

NEM BÁNTJA A SZEMET, NEM VIBRÁL

A LED - az energiatakarékos lámpákkal ellentétben - nem vibrál, nem ingerli az ember szemét.

NINCS KÉSLELTETÉS, "BEMELEGEDÉSI" IDŐ

Az izzólámpával és fénycsővel ellentétben a LED kapcsolás után azonnal a megfelelő üzemi fényt produkálja, tehát nincs "bemelegedési" idő.

JÓL BÍRJA A KAPCSOLGATÁST

A LED élettartamát - a fénycsövekkel ellentétben -, működési elvéből adódóan nem rövidíti meg a sok kapcsolgatás.

KÖNNYEN IRÁNYÍTHATÓ FÉNYNYALÁB

Míg a hagyományos izzó - rossz fényhasznosítással - a teljes felületen, 360°-ban világít, és csak külső segédeszközökkel fókuszálható, a LED fénye oda irányítható, ahol szükség van rá. Ugyanakkor - bár a LED fényforrások mindig irányított fényűek - nem síkra, hanem hengerre ültetve őket a bevilágítási szög a 180 fokot is meghaladhatja. Ezt az értéket a csomagoláson felüntetik. Míg egy 25°-os fényforrás koncentrált fényt biztosít, a 110°-os egy általánosabb világítást; de mennyezeti lámpákba 200° feletti bevilágítási szöggel rendelkezők is kaphatók.

SZABÁLYOZHATÓ FÉNYERŐ

A LED fényforrások fényereje - a szükséges elektronika beépítésével - hangulatunknak vagy épp tevékenységünknek megfelelően, könnyen változtatható, melynek nincs negatív következménye.

SZÍNKIBOCSÁTÁS

A LED az egyetlen fényforrás, mely saját maga képes színeket kibocsátani, azaz a hagyományos izzóktól eltérően nem kell színszűrőket, külső színezést alkalmazni hozzá.

TÖRPEFESZÜLTSÉGRŐL ÜZEMELTETHETŐ

A 12 V-os törpefeszültségről üzemeltetett LED izzó gyerekek környezetében is bátran használható, hiszen nem jár áramütés veszéllyel.

RÁZKÓDÁS-, ÉS ÜTÉSÁLLÓSÁG

Míg a hagyományos égők igen törékenyek, és a mozgatástól az izzószáluk is gyakran elszakad, addig a LED lámpatest mozgatása nem jár a fényforrásra nézve végzetes következménnyel.

NEM BOCSÁT KI UV ÉS INFRAVÖRÖS SUGARAKAT

A LED által kibocsájtott fény spektruma keskeny, nem tartozik bele sem az UV, sem az infravörös tartományba, így nem károsítja a tárgyak anyagát, az áruk színét. Ezért a múzeumokban, a kirakatokban ideális megoldást jelent.

KÖRNYEZETBARÁT MŰKÖDÉS ÉS GYÁRTÁS

Az alacsonyabb energiafogyasztás egyben kevesebb káros anyag kibocsájtást is eredményez. Továbbá a LED fényforrások gyártása során nem használnak olyan veszélyes anyagokat, mint a higany, az ólom és más toxikus kemikáliák, melyek más világitási technológiák esetén jellemzők.